Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Széllyes Sándor: Székely Karácsony

2015.02.18

 

Hóba temetkezett csíki havasokon, 
Áron – egymagában – fenn a Madarason

– Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett, 
Karácsony este van… Hogyha megteheted, 
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot, 
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot. 
– Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek? 
– A népemnek, Uram, szegény székelyeknek. 
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Áron! 
Jókedvemben kaptál… legyen úgy… nem bánom. 
De még mielőtt a kérést teljesítem, 
Valamit meg kéne magyarázni nekem: 
Én a székelyekről hallottam eleget, 
Mondtak már rólatok hideget, meleget… 
Tudom – hívők vagytok –, sokat imádkoztok, 
De szidásomban is világelsők vagytok. 
Hallom, magatokat székelynek valljátok, 
S kiválasztott népem neveit hordjátok: 
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid, 
Az egész Biblia – egész Ábrahámig… 
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem, 
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem. 
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded, 
S mégis a székelyek boldogságát kéred… 
Miféle náció, ha a nyelve magyar? 
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar, 
Csak egy kicsivel több. 
Úgy legalább három vagy négy fokkal.

Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban, 
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban, 
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja, 
S szelíd korholással szólott az Úr hangja: 
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet: 
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent. 
Én megértettelek, és most érts meg te is: 
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.